Nyáron nagy reményekkel érkezett, de a Debrecen ellen már a keretbe sem került be.
Az OTP Bank Liga második fordulójában az Újpest FC a Debrecent fogadta a Szusza Ferenc Stadionban. Az újpesti csapat keretéből azonban hiányzott a magyar válogatott Markgráf Ákos, aki a hírek szerint már egyetlen mérkőzés után távozik a lila-fehérektől.
A 21 éves Markgráf Ákos a nyári átigazolási időszakban érkezett Újpestre, és az első fordulóban pályára is lépett a Nyíregyháza otthonában 2–1-re elveszített mérkőzésen. A magyar válogatott belső védő azonban a Debrecen elleni találkozón már a keretben sem kapott helyet. A hírek szerint ennek oka, hogy rövid idő után ismét klubot válthat.
A magyar válogatott Markgráf Ákos nyáron érkezett ÚjpestreAz újpesti szurkolókat tömörítő Lila Sector a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy az Újpest FC klubrekordot jelentő összegért értékesítheti a magyar válogatott játékost. A ballábas belső védő a hírek szerint a Københavnhoz igazolhat, miután az Újpest közel került a megállapodáshoz a dán klubbal.
A szurkolói értesüléseket tovább erősítette a vasárnap délutáni mérkőzés, ugyanis Markgráf Ákos nem került be az Újpest keretébe. A klub hivatalos honlapján ezzel kapcsolatban azt írták, hogy a játékos helyzetéről a mérkőzés után adnak tájékoztatást.
Markgráf Ákos korábban meghatározó játékosa volt a Puskás Akadémiának. A ballábas védő középen és a bal oldalon egyaránt bevethető, és két felcsúti szezonja során rendszeresen a kezdőcsapatban kapott helyet. Az utánpótlás-válogatottakban is bizonyított, az U21-es válogatott állandó tagja volt. Marco Rossi júniusban a felnőttválogatottban is lehetőséget adott neki, a Kazahsztán elleni, 3–1-re megnyert mérkőzést pedig végigjátszotta.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | „Futball igazságos” – Borbély Balázs szerint a Fradi megérdemelten jutott tovább | 0 | 12.71 | 13-08-2026 |
| 2 | Itt a győri balhé vége? Karnyújtásnyira Athéntól a magyar válogatott játékos | 0 | 8.92 | 02-08-2026 |
| 3 | Fabrizio Romano bejelentette: eldőlt a sorsa a Barcelona magyar kapusának | 0 | 6.94 | 18-08-2026 |
| 4 | Szappanos megint hatalmasat hibázott, az Újpest csapatkapitánya rosszul lett a kánikulában | 0 | 8.01 | 02-08-2026 |
| 5 | Újabb magyar válogatott labdarúgó állt légiósnak az NB I-ből | 0 | 16.25 | 18-08-2026 |
| 6 | Hujber Ferenc bevallotta, eleinte még fizetett feleségének a találkozókért | 0 | 10 | 29-07-2026 |
| 7 | Szoboszlai csalódást okozott? Furcsa vélemény kering a Liverpool magyar sztárjáról | 0 | 6.82 | 17-08-2026 |
| 8 | Футболист Мостовой рассказал, что должен был обострить игру в матче Лиги наций с венграми | 0 | 0 | 14-10-2020 |
| 9 | A Fradi–Vasas meccsen olyan történt, amire még nem volt példa az NB I-es szezonban | 0 | 14.78 | 02-08-2026 |
| 10 | Galoha nākamsezon vairs nespēlēs Ungārijā | 0 | 7.35 | 10-08-2026 |