Nem kis neveket körözhetne le! a színészóriás.
Lassan járj, Oscart érsz. Akár így is el lehetne ferdíteni a híres közmondást, tekintve, hogy John Malkovich bőven a hetedik X felett kaphatja meg azt a díjat, melyért korábban hiába áhítozott. De miért éppen most, és mégis mivel?
A zseniális ír drámaíró, Martin McDonagh csak ritkán ül a rendezői székbe, de akkor mindig valami feledhetetlennel szolgál. Olyan, csontig hatoló drámák köthetők a nevéhez, mint az In Bruges, a Három óriásplakát Ebbing határában vagy A sziget szellemei. Négy év elteltével pedig most idén is jelentkezik egy igazán ígéretes mozival, melynek főszerepében a Marvel által porig alázott John Malkovich-ot csodálhatjuk majd meg.
Martin McDonagh Wild Horse Nine, avagy magyarul Vadló Kilenc címre keresztelt legújabb dobásában John Malkovich és társa, Sam Rockwell két CIA ügynököt alakítanak, akik az 1973-as chilei puccsban próbálják segíteni a lakosságot, hogy együttes erővel buktassák meg az ország szocialista elnökét. A két főhős pedig egy izgalmas mellékküldetésre indul Chiléből a Húsvét-szigetekre, ahol aztán mindketten elvesztik a fejüket, de főleg Mr. Malkovich karaktere.
A Vadló Kilenc 2026. november 5-én kerül a hazai mozikba (Fotó: Searchlight Pictures/Entertainment Pictures)Ez a kellő kis őrültség pedig könnyen lehet, hogy elhozza azt, amit a John Malkovich-filmek egyetlen korábbi darabja sem: az Oscar-díjat. A 72 esztendős sztár korábban már kétszer is közel került a tűzhöz. Először 1985-ben a Hely a szívemben, majd másodszor 1994-ben a Célkeresztben nyújtott alakításai miatt jelölték Oscar-díjra, ám ez az elismerés végül sosem vándorolt a vitrinjébe. John Malkovich első Oscar-díjának ötletét egyébként nem légből kapták filmjei fanatikusai.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Star Wars: Mark Hamill 5 titka, amit csak az igazi rajongók ismernek – Galéria | 0 | 23.28 | 25-09-2026 |
| 2 | Majdnem egy évtizede külön élnek, mégis kitart Danny DeVito és felesége egymás mellett | 0 | 10 | 31-07-2026 |
| 3 | Johnny Depp rémisztőbb, mint valaha: felismerhetetlenre torzult új filmje miatt Hollywood szívtiprója | 0 | 8.01 | 25-09-2026 |
| 4 | Dúl a szerelem a sztárpárnál! Brad Pitt barátnője nélkül már sehol sem jelenik meg | 0 | 13.78 | 25-09-2026 |
| 5 | Johnny Depp zsémbes öregember lett, de így is imádjuk | 0 | 10 | 24-07-2026 |
| 6 | Михалков пожелал Кончаловскому получить премию "Оскар" за фильм "Дорогие товарищи!" | 0 | 0 | 14-03-2021 |
| 7 | Картина "Два далеких незнакомца" получила "Оскар" как лучший короткометражный фильм | 0 | 0 | 26-04-2021 |
| 8 | Margot Robbie megváltoztatta a nevét – sokakat meglepett a döntése | 0 | 7.79 | 25-09-2026 |
| 9 | Дэниэл Калуя получил "Оскар" в номинации "Лучший актер второго плана" | 0 | 0 | 26-04-2021 |
| 10 | "Elment egy óriás" - Szilágyi Tibor emléke előtt tisztelgett Nagy Ervin | 0 | 5 | 03-07-2026 |