A színész-aktivista szerint a ügyészség még mindig fideszes.
A színész közösségi oldalán tett közzé egy amolyan motivációs bejegyzést a miniszterelnöknek címezve. Molnár Áron szerint Magyar Péter és ő is végigdolgozták a nyarat, Orbán Viktor pedig annak ellenére nyaralt, hogy már eljárást kellett volna indítani ellene.
A színész-aktivista közösségi oldalán jelezte, hogy örömmel fogadta, hogy Magyar Péter kiemelten foglalkozik a Legfőbb Ügyészséggel, ahol véleménye szerint még mindig „fideszes káderek ülhetnek vezető pozícióban”. Molnár Áron egyúttal jelezte, hogy szerinte Orbán Viktor már nyáron eljárás alá kellett volna vonni, a kormánynak pedig tempót kell váltania.
Molnár Áron nehezményezi, hogy Orbán Viktort még nem hallgatták ki Bejegyzésében Molnár hangsúlyozta, hogy ő és sokan mások is, akik „a változást hajtják”, már jelezték, hogy hiába az új és régi hatósági szervek és átalakítások, ha a Legfőbb Ügyészség továbbra sem független.
Molnár Áron: Még mindig fideszes az ügyészségMolnár Áron ennek kapcsán üdvözölte, hogy véleménye szerint már Magyar Péter is hasonlóan látja a helyzetet és végre kiemelten foglalkozik a Legfőbb Ügyészséggel. Egyúttal a színész kitért arra is: az elmúlt napok eseményei bebizonyították, hogy még mindig a korábbi kormányzat emberei dolgoznak vezető pozícióban.
A Legfőbb Ügyészség jelenlegi hagymázas nyilatkozatai és ámokfutása bebizonyította, hogy még mindig fideszes káderek ülhetnek vezető pozícióban, ahogy Nagy Gábor Bálint is, volt, legfőbb ügyész. Soha nem volt arra példa, hogy egy volt főügyész, Fürcht Pál, nyilvánosan beszéljen arról, hogy mennyire kézivezérlésű a Legfőbb Ügyészség és hogy nyilvánosan elhangozzon, hogy vannak ügyek, személyek, akik érinthetetlenek
– írta Molnár.
A színész szerint az egyik ilyen ember Orbán Viktor, aki miközben ő és a kormány végigdolgozta a nyarat, külföldön nyaralt, holott már a nyáron nyilvánosságra kerültek olyan iratok, ami szerint a korábbi miniszterelnök személyesen is érintett lehet az aranykonvoj ügyében. Molnár nehezményezte, hogy Hajdú Jánost a TEK korábbi főigazgatóját már kihallgatták, a mentelmi joggal nem rendelkező Orbán Viktor azonban nem.
„Pedig a Telex június 3-án publikált cikke is így szólt: »Orbán döntött arról, hogy le kell csapni az ukrán „aranykonvojra”, még a rajtaütés időpontja is a kormányzattól jött«”– írta bejegyzésében a színész.
„Attól függetlenül, ahogy eddig is, úgy ezután is a kritikusak leszünk a Tisza-kormánnyal, vannak közös ügyei Önöknek és a magyar társadalomnak is. Ilyen ügyek az elszámoltatás és a következmények. Öt hónapnyi munkánk gyümölcse lesz, ha Hankó Balázs bíróság elé áll, de 9 évnyi munkánk gyümölcse, ha Orbán Viktor is” – fogalmazott Molnár Áron posztja zárásaként, valamint hozzátette, hogy a cél az, hogy „Magyarország a következmények országa legyen”.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Orbán Viktor ismét országjárásba kezdett | 0 | 8.52 | 26-09-2026 |
| 2 | Magyar Pétert megint megdobálták | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 3 | Magyar Péter szalutált a pápának, de máshogy is megsértette a protokollt | 0 | 6.69 | 26-09-2026 |
| 4 | Panyi Miklós az Origónak: Továbbra is válaszokat várunk a vízügyi államtitkártól | 0 | 10 | 26-09-2026 |
| 5 | Премьера Венгрии Мадьяра попытались закидать яйцами во время выступления | 0 | 7.67 | 26-09-2026 |
| 6 | Mágneseket tartasz a hűtőn? Ezt árulják el rólad | 0 | 6.4 | 26-09-2026 |
| 7 | Női öltöző állmennyezetében rejtőzött el a férfi: titokban fotókat készített áldozatairól | 0 | 8.79 | 26-09-2026 |
| 8 | Családtagok voltak: emlékszel még ezekre a legendás tévébemondókra? – retró galéria | 0 | 8.62 | 26-09-2026 |
| 9 | Így tisztítsd ki az ereszt, ne fizess érte tízezreket | 0 | 8.52 | 26-09-2026 |
| 10 | A tömegjelenettel nem ért véget: ez történt Szoboszlai Dominik és az egyik ukrán között a meccs után | 0 | 6.64 | 26-09-2026 |