Meghökkentő jelenettel folytatódott a középdöntő.
Meghökkentő jelenettel folytatódott a középdöntő. Herceg Erika egy versenyzőnek még azelőtt megmondta, hogy számára véget ért a Megasztár, hogy egyáltalán előadhatta volna a produkcióját.
A Megasztár középdöntőjében már minden egyes döntésnek komoly súlya van, hiszen a versenyzőknek nemcsak egyénileg, hanem csapatban is bizonyítaniuk kell. Ezúttal azonban egy idősebb hölgy került kellemetlen helyzetbe, amikor kiderült, hogy a csapatfeladat során ismét azt a dalt szeretné előadni, amellyel már az előválogatón is színpadra állt.
Megasztár 2026: az egyik versenyző elő se adhatott és el kellett hagynia a színpadot (Fotó: TV2)Megasztár: Herceg Erika nem várt lépést tettA versenyző egy olyan magyar dalt választott, amelyhez ragaszkodott annak ellenére is, hogy a csapatban mások angol nyelvű produkcióval szerettek volna színpadra állni. Végül kiderült, hogy a középdöntőre ugyanazzal a dallal érkezett, amellyel korábban továbbjutott: a Quimby legendás slágerét, a Most múlik pontosan című dalt adta elő a csapattal. Herceg Erika azonban már a produkció előtt megállította a versenyzőt, és világossá tette, hogy nincs értelme újra elénekelnie ugyanazt a dalt:
Herceg Erika kiakadt a versenyzőre (Fotó: TV2)| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Leállította Shodeinde Dorkát Herceg Erika a Megasztárban: „Bocsánatkéréssel tartozom” | 0 | 8.71 | 17-10-2026 |
| 2 | Igazságtalannak érezte Herceg Erika döntését: Dallos Bogi szabályt változtatott a Megasztárban | 0 | 7.9 | 17-10-2026 |
| 3 | A Megasztár zsűrijét meglepte Helfy Alexa megjelenése: Marics Peti beszólt Herceg Erikának | 0 | 8.79 | 17-10-2026 |
| 4 | Eldőlt, kik vihetik haza az Exatlon Hungary 15 milliós fődíját | 0 | 14.65 | 18-05-2026 |
| 5 | Döbbent a stúdióban: ez a két versenyző nem folytatja a Sztárban Sztárt | 0 | 10.41 | 20-09-2026 |
| 6 | Verstappen közel volt a csodához, de a Red Bull furcsa döntése mindent megváltoztatott | 0 | 5 | 28-06-2026 |
| 7 | Súlyos büntetést kapott Lewis Hamilton a Forma-1-es Magyar Nagydíjon | 0 | 7.9 | 27-07-2026 |
| 8 | Gólt lőtt a foci-vb új sztárja, majd váratlan dolog történt a stadionban | 0 | 11.57 | 15-06-2026 |
| 9 | „Mi lenne, ha még edzenék is?” – Milák Kristóf megszólalt a szenzációs hajrája után | 0 | 8.57 | 13-08-2026 |
| 10 | Vérfürdővel végződött egy vita a fodrászüzlet előtt | 0 | 8.71 | 15-06-2026 |