Hosszú évtizedeken át lengyel gyártmányú, már a bevetetésük idején is elavult Nysák alkották az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) flottájának gerincét, meglehetősen szerény menetkomforttal és dinamikával, illetve gyorsan elhasználódó motorokkal. Igazi megváltás volt, amikor 36 évvel ezelőtt, 1990 októberében forgalomba álltak az utód Toyota Hiace első példányai, eleinte még a régi formátumú, nem sokkal később az új DIN-szabványos, trikolór jelzéses rendszámokkal. 

Fontos megemlíteni, hogy ekkoriban még nem volt hazai vezérképviselete a Toyotának, a rendszerváltás előtt a forgalmazás utópiának tűnt. Modellbemutatókra azonban volt lehetőség a Budapesti Nemzetközi Vásáron, ahol az OMSZ szakemberi a Nysa lehetséges utódját keresték (rohamkocsiként akkoriban rég Mercedesek jártak). Az egyik standon a mentősök vezetői meglátták a Hiace furgont, kapcsolatba léptek a gyártóval, majd meghívást kaptak Tokióba.

Ott aztán hamar tető alá hozták a megállapodást, és első körben több mint száz darab fehér színű, körablakos kivitelt rendeltek. Néhány hónapon belül a Hiace-szállítmány meg is érkezett Magyarországra, ahol elkezdődött az átalakításuk mentőautóvá. Komplett berendezést kapott a betegterük, ám kiderült, hogy annak mérete nem sokkal tágasabb a Nysáénál, ám azzal ellentétben kellemes a rugózás és stabil az útfekvés, nem is beszélve arról, hogy a kétliteres, porlasztós, 100 lóerős benzinmotor remek dinamikát ad, és az ötfokozatú váltóval csendes is.

Másfél évtizeden keresztül a Toyota Hiace eset- és szállítókocsiként az Országos Mentőszolgálat flottájának alaptípusa volt, és az újabb generációjából is szép számban érkezett. Külön említést érdemel, hogy a hátsókerék-hajtású mellett a télen és rossz úton előnyös 4x4 verzióból is többet beszerzett a OMSZ, a megbízhatóságát pedig legendák övezték: több példány bőven egymillió kilométer felett is futott. Végül a tágasabb betegterű, takarékosabb turbódízel motoros Fordok, majd Volkswagenek szorították ki a flottából a mindig becsülettel helyt álló Toyota mentőket.