Az európai üregi nyúl ma Nagy-Britannia egyik legismertebb inváziós faja, ám évszázadokon keresztül ritka és értékes állatnak számított.

Korábban úgy vélték, hogy a normannok telepítették be a Brit-szigetekre, de a régészek római kori nyúlcsontot is találtak. Írásos említései azonban csak a normann időszaktól maradtak fenn.

Egy 1176-os dokumentum szerint Richard de Wyka földbirtokos azért nem fizetett egyházi tizedet a nyulai után, mert azt hitte, hogy az ilyen állatokra nem vonatkozik a kötelezettség. A bizonytalanság arra utalhat, hogy akkoriban még újdonságnak számítottak.

A 13. században az uralkodó személyesen ügyelt az állományokra. III. Henrik 1235-ben tíz élő nyulat ajándékozott Geoffrey Despenser földbirtokosnak. Néhány évvel később 30–40 állat befogását rendelte el guildfordi parkjában, de csak akkor, ha ezzel nem veszélyeztetik a kolóniát.

A nyulakat húsukért és bundájukért tartották. Olyan drágák voltak, hogy egyetlen példány négy-ötször annyiba kerülhetett, mint egy csirke. Az állatokat védő telepek mellé őrtornyokat és kőépületeket is emeltek az orvvadászok és ragadozók távol tartására.

A helyzet a fekete halál, vagyis az 1346 és 1353 közötti pestisjárvány után változott meg. A tömeges halálozás következtében több föld és munka jutott a túlélőknek, a munkások pedig magasabb béreket kérhettek. A vagyonosabb parasztok és kézművesek fokozatosan átvették az előkelők egyes szokásait: nyúlhúst ettek, illetve nyúlszőrmét viseltek.

A nyúl a középkori humorban is fontos szerepet kapott. A kéziratok szélén olykor csigák hátán lovagi tornát vívó állatok jelentek meg, máshol azonban a nyulak rátámadtak az emberekre.

Az 1340-es években készült Smithfield Decretals különösen bizarr jeleneteket ábrázol: 

a nyulak elfogják vadászaikat, bíróság elé állítják, majd kivégzik őket és agarukat.

A fordított világot bemutató jelenetek a társadalmi rend kifigurázását szolgálták.

A nyulak közben olyan gyorsan elszaporodtak, hogy egyre több panasz érkezett az általuk elpusztított termés és megrongált földek miatt. Conrad Gesner svájci természettudós 1555-ben már úgy fogalmazott, hogy sehol nincs belőlük annyi, mint Angliában.