Négy éve már annak, hogy független formációként megalakult a Loupe Színházi Társulás, amelynek alapítói közé sorolható Horváth János Antal (művészeti vezető), Lengyel Tamás (produkciós vezető), Lovas Rozi és Molnár Áron. Legutóbb néhány nappal ezelőtt olvashattak az Indexen a társulatról, amelynek tagjai meghívást kaptak a 2026 júliusa óta átalakuló közmédia egyik műsorába, amire végül nemet mondtak. Álláspontjuk szerint: „Magyarország egyik vezető független színházi társulataként úgy érezzük, felelősségünk van abban, hogy mikor és milyen intézményekben vállalunk nyilvános szereplést.” Ugyanakkor azt is kiemelték közleményükben, hogy nem zárkóznak el a jövőben a szerepléstől, pusztán úgy gondolják, nem érkezett még el az a pont, hogy jó szívvel igent tudjanak mondani egy ilyen felkérésre.

De a Loupe Színházi Társuláshoz köthető az a népszavazási kezdeményezés is, ami a közpénzből finanszírozott politikai hirdetések törvényi betiltását javasolta, és amelyet a Nemzeti Választási Bizottság végül elutasított. Egy évvel ezelőtt ezzel a petícióval párhuzamosan szerveztek demonstrációt a Hősök terére, mivel a szervezők akkori elmondása szerint nem akarják elfogadni, hogy a mindennapjainkat „a megosztó üzenetek, félelemkeltés és indulatkampányok” határozzák meg. A kiállásuk akkor ugyan nem ért célba, a kormányváltást követően megalakuló új Országgyűlés idén júniusban megszavazta A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról című javaslatot, amellyel igen szűk keretek közé szorították az utcai plakátok kihelyezését.

A társadalmi felelősségvállalás és a politikai kiállás mellett persze a társulat a szívén viseli a hazai kultúra alakulását is. 2023-ban debütált, Horváth János Antal által rendezett, Becsapódás – A színészek improvizációi alapján és ellenére című darabjuk például 2024-ben elnyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat. És legalább ennyire ismert a Seán O'Casey ír drámaíró műve nyomán elkészült A kezdet/vége, amelyben Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter egy egyfelvonásos előadásban vezetik keresztül a nézőt egy párkapcsolat különböző dinamikáin, bemutatva a felelősségvállalással járó terheket is. Nem mellesleg pedig a darab cirkuszi elemekkel van tarkítva, a társulat oldalán megtalálható ajánló szerint: „Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és Csuzi Márton koreográfus is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők.”

A darab középpontjában Luca (Földes Eszter) és Peti (Molnár Áron) állnak, akik éppen születendő gyermeküket várják, és míg a kismama már felkészült az új élet érkezésére, az apa dilemmákkal néz szembe. Megroppanni készül az elköteleződés, a felelősségvállalás súlya alatt (a háztartási feladatokból sem veszi ki a részét), és nem akarja feladni a szabadságát – mint arra legjobb barátja, Móric (Mohai Tamás) is bátorítja. Ahogy az előadás ajánlójában is kifejtik, Peti mondhatni két világ között ragadt, és ugyan Luca mellett egy megbízható társra lelt, aki a legnehezebb időkben is ott van neki, a Móric által kínált, kalandokkal teli élet sem izgatja őt kevésbé. Bár azzal talán nem számolt, hogy a felszínes kapcsolatok pontosan azt nem adják meg a számára, amire igazán vágyik: egy valódi társra.

Ugyan a darab már 2024-ben elstartolt, azóta is műsoron van, a nézőknek pedig a szeptember 29-i előadáson egy új élményben lehetett részük. Ez egy nemzetközi kutatásnak köszönhető, amely miatt egy külön szegmenst építettek a darabba. A Persil megbízásából 2025-ben készült felmérés ugyanis megmutatta, hogy a háztartási feladatok közül a mosásnál mutatkozik a legnagyobb különbség a nők és a férfiak felelősségvállalása között. „Az EU-ban a női válaszadók körülbelül 70 százaléka mondta azt, hogy elsősorban ő felel a mosásért, míg a férfiaknál ez az arány körülbelül 30 százalék. A kutatás szerint a legtöbb vizsgált országban a mosószer vásárlásával kapcsolatos döntések körülbelül 70 százalékát is nők hozzák meg, a felmérésben résztvevők 72 százaléka pedig azt nyilatkozta, hogy már gyerekkorában is egy női családtag – jellemzően az édesanya – volt felelős a mosásért. Így könnyen lehet, hogy ez egy megszokott minta, amelyet már gyerekként természetesnek látunk” – emelik ki közleményükben.

A téma fontosságát a Loupe Színházi Társulással összefogva szerették volna még jobban hangsúlyozni játékos formában, így született meg az a pop-up jelenet, amiről a nézők mit sem sejthettek, és olyan jól sikerült beépíteniük a darabba, hogy nemigen ütött el az előadás többi részétől. A jelenetben Molnár Áron és Földes Eszter karaktere, azaz Peti és Luca azon civakodnak, ki teregessen ki – holott előbbi még a szárítót is nehezen tudja szétnyitni –, kinek a feladata a mosás, és egyáltalán hogyan kell kiteríteni a ruhákat, hogy normálisan megszáradjanak. Még egy lukas zokni is előkerült, ami végül a közönség egyik tagjánál landolt.

Az előadás olyan hétköznapi szituációkra épül, amelyekkel mindannyian találkoztunk már, és pontosan ebből fakad a viccességük. Valójában egy görbe tükröt tartanak elénk, és az, hogy külső szemlélőként találkozunk olyan helyzetekkel, amikben sokszor önmagunkat is találjuk, egy olyan gondolatmenetet is elindít, hogy tulajdonképpen miért is nem kommunikálunk egymással megfelelően. Ahogy az is felmerülhet bennünk, mennyire fontos az, hogy egy párkapcsolatban a két fél együtt dolgozzon a cél érdekében, és ami még fontosabb, a cél is legyen közös. Peti dilemmáival vélhetően sok férfi néző tud azonosulni, akik hasonló problémákkal találkozhattak gyermekük születése előtt, ami már egy olyan lépcsőfokot jelent a felnőtté válás útján, ahonnan nincs visszaút, és amelyet kellő felelősségérzettel kell kezelni.

Arról nem is beszélve, hogy a darab rendesen karikírozza a női és férfi szerepeket egy házasságban. Kinek is a dolga a mosás, a takarítás vagy a teregetés, és miért kell egy férfinak ötször elmondani, hogy szerelje össze a babaágyat, ha úgysem csinálja meg? Annak ellenére pedig, hogy az előadás műfajilag vígjáték, és valóban rég nevettem ennyit egy darabon, akadtak olyan jelenetek, amik a párkapcsolaton belüli magányra koncentráltak, cirkuszi elemekhez nyúlva, amelyekkel pont azt érzékeltették, hogy olykor azoktól kapjuk a legnagyobb pofont, akiket a legjobban szeretünk.

Mindamellett, hogy az előadás félelmetesen jól rezonál a párkapcsolatok milyenségére, valamint a női és férfi agy eltérő működésére, kifejezetten interaktív is, így a nézők azt érezhetik, ők maguk is a darab részei. A színészek hol gyümölcsöket, zöldségeket dobáltak nekik a színpadról, máskor arra kérték őket, hajtsanak össze egy takarót, de legalább ennyire érdekes volt az, ahogy a szlengekkel bántak. Bár az angol szavak magyar nyelvi környezetbe való implementálása a Z és az alfa generáció számára már teljesen természetes, más korosztályok – ahogy azt a közösségi platformok kommentszekcióiban is láthatjuk – talán értelmezni sem tudják, hogy egy-egy kifejezés pontosan mit takar. Az előadásban ugyanakkor sikerült annyira határmezsgyén maradni, hogy se a szlengek, se az előbb említett kifejezések ne kerüljenek túlsúlyba. Bár a darab végét követően kifele menet hallottam, ahogy néhány idős mögöttem arról beszélget, néha olyan gyorsan beszéltek a színészek, hogy nem mindent értettek.

Érdemes még kiemelni az aktualitások beleépítését is a műsorba, amiket két résznél fedeztem fel, és mindkettő mondat Molnár Áron száját hagyta el. Először az MBH Bankkal viccelődött egy terítős mutatvány közepette, miután az abrosz alól minden eltűnt, majd a terítőt a vállára borítva Supermant játszott, mintha Budapest felett repülne éppen, idézném:

Parlament, röntgenszem, ki bujkál?

– mondta, utalva Hankó Balázsra (aki hétfő estig nem hagyta el az Országházat, amíg nem kapta meg az idézést az ügyészségtől). 

A darabnak jót tesz az is, hogy szünet nélkül nézhetjük végig a 110 perces menetidőt, így le sem kell szállnunk arról az érzelmi hullámvasútról, amin a szereplők visznek végig minket, és amelyen velük együtt tapasztaljuk meg, mit jelent felismerni, hogy egy valódi társ van mellettünk, aki többet ér minden kalandnál.

(Borítókép: Molnár Áron 2026. február 15-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)